Ugrás a tartalomra

Bemutatkozás

BEMUTATKOZÁS
 
Kistérségünk településeinek természeti, gazdasági és társadalmi adottságai hasonlóak, ennek megfelelően érdekeik is. Az önkormányzatok ennek tudatában régóta felismerték, hogy a hatékony területfejlesztő munkát nem lehet egyenként, hanem csak közösen, együttműködve végezni, ami többek között a fenti adottságoknak is következménye. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy az elszigetelt, lokális, egyedül végrehajtott fejlesztések kora lejárt, mára a partnerség európai elve alapján, települések összefogásával, térségi szinten megvalósított fejlesztések, programok részesülnek előnyben, támogatásban.

A települések érdekközösségüknek 1993. augusztus 17.-én intézményi keretet adtak, a tiszadobi Andrássy kastélyban az egyesületi törvény alapján megalapították a Tiszamenti Települések Térségfejlesztési Társulását, a TISZATÉR Társulást, mint államháztartáson kívüli non-profit szervezetet. Alapító önkormányzatok: Egyek, Folyás, Polgár, Tiszacsege, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszagyulaháza, Tiszalök, Tiszavasvári, Újszentmargita, Újtikos.

2004. január 1.-től megváltozott a statisztikai körzetek földrajzi lehatárolása, amelynek értelmében Társulásunk is illeszkedett a statisztikai kistérségek közigazgatási határaihoz. Ezen változás hatására a Tiszatér kistérség a következőképpen módosult: a Hajdú-Bihar megyei települések az együttműködő készség megtartása mellett saját megyéjük kistérségi statisztikai körzeteihez csatlakoztak. Míg észak felé 4 új, szabolcsi településsel gazdagodtunk, melyek a következők: Tiszanagyfalu, Rakamaz, Timár, Szabolcs. Jelenleg Társulásunknak az alábbi települések a tagjai: Rakamaz, Szabolcs, Szorgalmatos, Timár, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszagyulaháza, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári, Újszentmargita.

A Társulás tisztán szakmai szervezet, benne diplomás fiatalok végeznek fejlesztő munkát, a tagtelepülésekkel, vállalkozókkal és civil szervezetekkel szoros együttműködésben.

A TISZATÉR Társulás megalakulása óta az immár 12 települést, és mintegy 40 ezer embert felölelő kistérség terület- és településfejlesztési munkálatainak teljes vertikumát összefogja.

A Társulás a Tiszavasvári Város Önkormányzatának épületében az európai színvonalú Térségi Szolgáltató Házban (4440 Tiszavasvári, Városháza Tér 4.) működik.